Drága jó barátom!
Volt nekem egy álmom
Hogy az én lányom
Majd mindenről beszámol

Mi történt hát vele?
Tévé, rádió bemondta-e?
S kit a nép megszavazott
A mérlegre helyezték-e?

Közel s távol a nagyvilágban
Történtekről mind tudnak-e?


Bocsásd meg zavarom
Én azt már nem tudhatom
Énekesek s színészek
Fényképétől nem láthatom

De sokaknak tetszett
hangja
De túl nagy volt haragja
Félték de nem tisztelték
Míg csúf emberek megigézték

S elnyomták a sikolyát
Akik megerőszakolták
Paródiává degradálták
Az utolsó kést belészúrták

Hát ez lett a sorsa?
Nem válik valóra
Egy generáció álma
Hogy szólhasson
Ki úgy kívánja?

Nem - de az álom él
S most nyolcvan hű tollnok
Ébredést ígér.

Ott voltam akkor, láttam mindent
Mikor az első ember buzogányt emelt
Törött csontból kitépett szívét
Egy tócsányi poshadt vízért
Mikor testvér árulta el fivérét
Farkas nevelte fattyú életét
Közelről láttam, figyeltem némán
Mikor fia kése szabdalta Ceasart
Ott voltam és láttam Montezuma várát
Mikor az eső isten siratta Tenochticlánt
Végignéztem egy nép pusztulását
Százezer szempár könnyein át

Mégis barát vagyok.
Szívedből ölj ki engem

Ott volt Edward Montgomery falán
Míg százak zengték a vértanúk dalát
Lantot téptem én lángolva
Uralkodót űztem gyilkos tébolyba
Tovább álltam
Vándoroltam
Soha meg nem álltam

Mégis barát vagyok.
Szívedből ölj ki engem

Sajónál tatár horda voltam
Mohácsnál török sereg voltam
S mikor vér folyt a pesti utcán
Az orosz tank mind én voltam
Nyüzsgő városra hullottam
A felkelő nap országában
Elkeseredettségbe taszítottam
Mindenkit

Mégis barát vagyok.
Szívedből ölj ki engem

Most is itt vagyok.
Veled és melletted
Benned és körülötted.
De ne engem keress. Vészt hozok rád
Testvérem keresd, benne vigaszt találsz
Mert mi együtt járunk, kézen fogva.
Ő a könny, én sikolya
Hol kétségbeesés, ott a remény is
Én pedig ott leszek, és hozom őt is

Mert én barát vagyok.
Szívedből ölj ki engem

"Micsoda egy taknyos kölyök!" Jól emlékszem, hogy ezt mondta, amikor először találkoztunk. Huszonkettő voltam, egyetemista és épp elmentettem egy ezrest az ösztöndíjamból, hogy megigyak két sört a helyi krimóban. Ez az arc pedig ott ült, ahol az utóbbi húsz évben mindig, és kéretlen megjegyzésekkel illetett mindenkit, és történeteket mesélt.

Fáradtan, elcsigázottan és (majdnem) reménye vesztetten ért haza. Becsukta maga mögött az ajtót, kulcsra zárta, majd háttal neki dőlt és nagyot sóhajtott. A levegőt kifújva finoman meglebbent az arcába lógó fekete tincs. Büszke volt arra, hogy harmincöt évesen még mindig nincs egyetlen ősz hajszála sem, amit észrevett volna, és mindenki, akit ismert, de főleg a Rendből rendszeresen dicsérte, hogy mennyire fitt még mindig.Tényleg nem panaszkodhatott. Magas, szálkásan izmos, jóképű férfi volt, hála az odafigyelésének, és valamennyire persze a Rendben tanultaknak.

Nagyon sokan kérdeztétek nagyon sokszor, hogy mégis hogyan és miként születik egy-egy elbeszélés, írás, novella.
Ennek a témának két éle van: Sokan nem szeretik tudni a részleteket, a történet a lényeges szerintük, és a képzelőerőre hátrányosan hat az ilyesmi, elveszi az egésznek a varázsát. Igazuk is van.
Mások azonosulni szeretnének az íróval (jelen esetben velem) minél jobban, hogy teljes egészében megértsék a mű lényegét. Igazuk is van.
Szóval most következzenek az itt megjelent novellák háttérjegyzetei, születésének történetei, hogy egy pillanatra ti is hallhassátok a "Múzsa hangját".

Jó napot kívánok, üdvözlöm! Ó, igazán nem probléma. Foglaljon helyet! Kávét? Remek, történetesen én is így iszom. Váljék egészségére! Belevágunk? Remek!

Ezt az írást külön ajánlanám a Tankcsapda együttesnek, valamint Bayer Árpádnak, aki régen megismertetett azzal a dallal, ami ezt a novellát ihlette.
Azért sajnálom, hogy nem a Mi ötletünkből forgattak klippet.

A teremben négyen voltak. Egyikük amerikai, a nagyvilági élet jólététől pocakosan. Egyikük Németországból való, akinek bajusza ápolt, ám hosszú haja szinte mindig rendezetlen. Ketten Magyarországról érkeztek. Egyikük szemüveges, erőteljes arcú úr, míg másikuk sokkal inkább hasonlított egy jóvágású színészre. Egyedül a fehér köpenyükön látszott, hogy valami összeköti őket, meg persze az, hogy mindegyikük kezében egy-egy pohár francia pezsgőt tartott. A pezsgősüveget épp most tette le a pocakos amerikai, akinek anyja születésekor a Robert nevet adta.

Parton ülve a vizet nézem
Látom már; ott vihar lészen
Szemem száraz, kezem nedves
Rád gondolnom ily keserves

Sírnék én, de könnyem nincsen
A tenger mindet elvitte
Messzi felhők attól híznak
Széltől remeg már a vízpart

Közelebb jött már a vihar
Érzem belül; szél felkavar
Az eső is rám zuhog majd
Lerombol majd tetőt, házat

Had romboljon tetőt, házat
Lelkemre már nem találhat
Elmegy majd ez is, mint sok más
Bírja lelkem a pusztítást

...

Vihar elment, rombolt, mit ért
De messzi ott már a napfény
Felállok a tengerpartról
Megkeresem, kiben még ily
Vihar tombol

A szomorú történetekben az a jó, hogy egyszer végük van. A boldog történetekben pedig az a rossz, hogy egyszer végük van.
Aki most boldog történetet vár, azt megkérem tisztelettel, hogy ne is olvasson tovább. Aki pedig szomorú történetet szeretne, azt szintén a legmélyebb tisztelettel kérem, hogy hagyja abba az olvasást.

Dr. Simon János, a Kútvölgyi kórház nyugalmazott főorvosának bejegyzése:
"2016. Augusztus 18. ööööhm... 17 óra 47 perc.
Úgy gondolom, hogy a dolog, ami Laurát megölte, egész biztosan nem terjed a levegőben. Az én vérmintám negatív lett, szóval szinte egész biztosan hordozó kell hozzá. Mindenesetre most már ki merek mozdulni az emberek közé.

Dr. Tyskie egyáltalán nem érezte magát kellemetlenül a rendőrségi szobákban. Úgy vélte, hogy a TV-ben feleslegesen színezik baljóslatúvá az ilyen helyeket. Sokszor sötétnek, ellenszenvesnek festik le ezeket az örsöket, pedig egyáltalán nem ilyenek. Legfeljebb azok a helységek, ahol a vallatás folyik, de ez pusztán a pszichológiai hadviselés miatt van így. Egyébként a környezet teljesen barátságos. Hiába, a rendőrök is szeretnek jó körülmények közt dolgozni.

Adrienn, és a kislánya, a kis Rebeka útban voltak Adrienn testvéréhez. Az anyuka már tudta, hogy egy ilyen izgő-mozgó kislánnyal érdemes olyan helyre ülni, ahol elég nagy hely van a kislány izgő-mozgó lábainak. Ez a villamoson  csak a négyes helyeken lehetséges, vagyis ott, ahol két széksor egymással szembe van fordítva. Szerencsére nem ült senki velük szemben, egészen a Karolina úti megállóig, ahol egy fiatal, húszas évei közepén járó férfi felszállt, és leült a kislánnyal szemben lévő székben.
Rebekát ez persze nem zavarta.

Nos, megérkezett az új írás. Csak remélni tudom, hogy lesz folytatása, mert igazából már most utálom a sztorit, de azért így magában is elég jó.
Lehetséges folytatások forgatókönyvét kérem. :) Köszi

 Szól a zongora, gyönyörű annak hangja
A zenész könnyei száradnak épp rajta
Keserű énekét bezárják a falak
Egyes-Egyedül van az, aki azt hallja

Szól a zongora, fájdalmas szép a hangja
A zenész sírva játssza a dalát rajta
Barna hajról dalol, és nevető arcról
Egy lányról, ki elment olyan nagyon távol

Szól a zongora, üresen cseng a hangja
Egyedül van a zenész, négykezest játszna
Nem bírja egyedül, társ kéne melléje
Az a barna lány, gyönyörűszép kezével

Csendes a zongora, elhalkult hangja
Csendesen sír, aki játszana még rajta
Megfogadta magában: nem játszik többé
Kezével érzi, milyen nehéz a kötél

Néma a zongora, nincs neki már hangja
És senki nincs már, ki lelkét befogadja
És a plafonról lógó két láb sem hallja
Hogy mennyire, ó jaj, de mennyire néma

Egyiküknek sem volt sok holmija, ezért már hetekkel ezelőtt eladták a lovat. Gyalogosan ugyan lassabban haladtak, mégis úgy érezték, hogy már napokkal az ünnepség előtt meg fognak érkezni. Nem is igazán nagy baj, legalább így megismerkednek a helyiekkel. A város, ahová tartottak, nem volt kicsi, sőt, a környező településekhez képes kész Mardon volt. Négyezer fős lakosságával kiemelkedő volt a nyugati tartományban. A legközelebbi ezer fő feletti város több, mint százötven kilométerre volt. Persze, nem ezért volt nevezetes.

A falióra vészterhes kattogása betöltötte a szobát, ahogy vészharangként betöltötte Jessica fejét is. A TV-ben órák óta nem volt adás. Rádió nem is volt a városban, mivel egy ekkora városkának nincs saját adója, a többi rádióállomástól pedig vagy túl messze van, vagy túl magasan van hozzájuk képest. Gyakorlatilag el van vágva a külvilágtól. Jessica tehát nem nézett TV-t és nem hallgatott rádiót, a könyvekbe beleunt, így maradt a falióra vészterhes kattogásának hallgatása.