Nagyon sokan kérdeztétek nagyon sokszor, hogy mégis hogyan és miként születik egy-egy elbeszélés, írás, novella.
Ennek a témának két éle van: Sokan nem szeretik tudni a részleteket, a történet a lényeges szerintük, és a képzelőerőre hátrányosan hat az ilyesmi, elveszi az egésznek a varázsát. Igazuk is van.
Mások azonosulni szeretnének az íróval (jelen esetben velem) minél jobban, hogy teljes egészében megértsék a mű lényegét. Igazuk is van.
Szóval most következzenek az itt megjelent novellák háttérjegyzetei, születésének történetei, hogy egy pillanatra ti is hallhassátok a "Múzsa hangját".

Birkák

Épp befejeztem Stephen King: Káin ébredése c. novelláját, lementem az földszintre enni, a híradóban pedig a pécsi egyetemi lövöldözésről volt szó. Azon kezdtem agyalni, hogy ami az elkövető fejében lejátszódik, az tulajdonképpen mindegy, legalábbis ezen történet szempontjából. De vajon a túlélők, aki tanúi voltak, esetleg jóban voltak az adott személlyel (márpedig mindig van valaki, aki "jóban van" vele, még ha nem barátok), azokra vajon milyen hatással van az ilyesmi. Továbbmegyek: milyen hatással volt rájuk előzőleg?

Éjszakai élet

A vérszívó ember képe a XX. század egyik legikonikusabb rémfigurája, de sokkal korábbra nyúlik vissza. Ellenben ezt a félelmet most épp gyalázza és sárba tiporja a mostanában megjelent "alternatív vámpír" képe, hála annak a kib@szott Twilight-nak, és társainak. Úgy gondoltam, hogy ez a rémség megérdemli azt, hogy nevén nevezzük, és újra régi fényében, illetve esetükben sötétségében ragyogjon. Szóval már régóta gondolkodtam rajta, hogyan is kéne újabb, de mégis klisémentes vámpírsztorit írni, mikor olvastam egy cikket elnéptelenedett falvakról. Adta magát az egész, két nap múlva kész lett.

A halál marása

Eleget olvastam kitalált, vagy valósnak beállított történeteket kísértetekről, akiket nem látunk, de valamilyen módon érzékelünk. Aztán az átmenet az érzékelhető, és az anyagtalan között, beépítve egy kis multidimenzionális elmélettel, meg egy kis biblia, és kész a 'C' kategóriás horror.

A hármas metro világa

Utaztam a hármas metrón. Megláttam egy szép lányt. Egymásra mosolyogtunk. Kell magyaráznom?

Ha a gyerekek felnőnek

Rádiót hallgattunk apukámmal, közben hétköznapi dolgokról beszélgettünk. Jött egy hír, hogy baleset, vagy valami mocsok dolog történt, páran meghaltak. Megcsóváltuk a fejünket, egy pillanatra szörnyülködtünk, talán kicsit gyászoltunk is, majd folytattuk, ahonnan abbahagytuk. Megütött a gondolat, hogy nekem egy pillanat volt kiheverni X ember halálát, másoknak az élete dőlt össze emiatt. De valóban lelkünkön kell viselnünk minden ember sorsát? Döntsétek el Ti!

Fehér utazás

Réges-régen láttam, vagy látni véltem egy filmet, amiben egy buszon utazott egy csapat fehér ruhás ember, majd a néni és a fiatal ember párbeszéde hangzott el. Ennyire emlékszem. Nem tudom, hogyan gondoltam tovább eddig.

Hálaadás

Kényszeredett alkotás, valójában egy három részes sorozat lett volna, amit sosem fejeztem be, de napirendre van tűzve. Tulajdonképpen előlről kéne kezdenem, de lusta vagyok rá. Az alapja három zeneszám lett volna a Helloween együttestől, ami egy történetet mesél el. Ezt a történetet akartam kicsit saját számíze szerint novellába ültetni. Eddig sikertelenül.

Szól a zongora

Első versem, sokáig azt hittem, hogy az utolsó is. Volt előttem egy kép, egy zongoráról, és mellette két láb lóg a plafonról, egyértelműen akasztás történt. Itt is elbeszélésen gondolkodtam eredetileg, de az egész kép annyira művészi volt, hogy inkább versbe öntöttem. Hiba volt, de létezik.

Ha kedved támad

Van egy ilyen mániám, hogy klasszikus történeteket modern köntösbe bújtatok. Nem mindig működik, de néha azért egész jókat lehet kihozni belőle. Ez is egy ilyen példa, bár folytatni kéne valahogy, az alapötlet pedig azon kérdésen alapul, hogy a modern ember mennyire lenne képes uralkodni a vágyain, ha kezébe kerülne a három kívánság fegyvere. Tibi bácsi elintézi...

Akik köztünk járnak

A hírekben mindig előjönnek a gyilkos ismerőseinek a riportjai, akik mindig túloznak. Szerintem a valóság az, hogy egy-egy ilyen személyiség valójában ugyanolyan, mint bármelyikünk, éppen csak nem tudnak mértéket tartani. Sokszor az élet hoz magával rossz döntéseket, persze a lényegen ez nem változtat.
A másik fele, hogy az anyuka mindig büszke, mikor valaki megdícséri a gyermekét, és az ember természete, hogy egy megnyerő arcban azonnal megbízunk. Pedig az a megnyerő arc lehet, akár egy gyilkos.

A kifürkészhetetlen

El tudjuk-e dönteni, hogy ki érdemel halált, vagy ki érdemel életet? Nem hiszem. Tudom, hogy borzasztóan végletes, de én szeretek végletekben írni, ezért született meg egy szuperképességgel megáldott ember képe, aki mindent képes megfigyelni, és mellette áldott jó lelke van, és mindenkinek segíteni akar. Segít is. Kinek így, kinek úgy. Nyilván nem létezik ilyen ember, mégis sokan hiszik magukról azt, hogy képesek ezt eldönteni. Aztán ott van még a sokat vitatott kérdéskör az abortuszról, vagy az eutanáziáról.

Megszokott dolog

Gyűlölöm a szúnyogokat. Szívemből, teljes odaadással utálom őket, a rohadékok viszont engem nagyon szeretnek. Borzalmas kapcsolat a miénk, ráadásul a csípésük mintha egyre nagyobb és nagyobb lenne. Már-már fájdalmas. Aztán ott van az irtás kérdése, amivel tiporjuk a természet rendjét, viszont a természet alkalmazkodik a megváltozott körülményekhez. Ez az evolúció. Ha ez az evolválódás megint csak végletesen elfajul, elindulhat-e egy világméretű járvány? Szerintem igen.

Játsszuk el, hogy felnőttek vagyunk

A 114-es buszon utaztam és a telefonomon a facebook-ot böngésztem, mikor megláttam a képet egykori barátnőmről és a kisfiáról. Nem mintha féltékeny lettem volna.... na, jó, egy kicsit mégis. Viszont nevezzetek hülyének és retardáltnak, és igazatok is lesz, de én a mai napig szerelmes vagyok az összes egykori barátnőmbe. Elhalványult, alig érzékelhető, de így van. Na, egy hasonló gondolatmenet végén írtam meg ezt, ami azóta is a legsikeresebb novellámnak bizonyult. Nem, nem lesz folytatás. Illetve mindig van folytatás. Ez az életünk.

Vihar előtt

Buszon utaztam, és áldottam a modern technikát, mikor a távolban hatalmas viharfelhők gyülekeztek, én meg az élet mindenféle nehézségeiről töprengtem. Valami haverom szakított a barátnőjével, egy másiknak anyagi gondjai voltak, én munkanélküli voltam, de együtt voltunk, és átvészeltük. Nehézségek mindig vannak, és azt hiszem, ez a vers is erről szól.

A fénykép a Kis Fiúnál

A hiroshimai atomrobbantás története már durván lerágott csont, de arról nem nagyon szól a fáma, hogy egy akkoriban híres színésznő fényképe volt rátűzve. Valószínű, hogy egy katona "poénból" rátette, és maga a színésznő nem tudott róla. Minden mást megtaláltok az elbeszélés alatt.

Új nap virrad

A Tankcsapda együttes hirdetett egy versenyt, vagy ilyesmit. A legújabb számukhoz, az "Új nap vár"-hoz kellett videó-forgatókönyvet írni, vagy legalábbis egy ötletet. Árpival úgy döntöttünk, hogy megcsináljuk a sajátunkat. Megírtuk a forgatókönyvét, beadtuk a pályázatra, nem nyertünk. De a történet tetszett, úgyhogy átírtam egy kicsit, és ez lett belőle.

A politikus vallomása

Sokat gondolkodtam azon, hogyan is lehetne a politikáról írni, hogy ne legyen benne politika. Ez a kettősség annyira zavart, hogy már sokszor beleéltem magam egy-egy politikus bőrébe, és egy pillanatban egy képzelt interjún ültem, az újságíró, vagy tévés, vagy tudjaisten kérdezett, én pedig válaszoltam. Ekkor ütött fejen a múzsám egy kib@szott baseball ütővel, hogy beleszédültem. A válasz annyira egyszerű, hogy már fájdalmas. Hiszen a politikusok is emberek, reggel felkelnek, kimennek szarni, esznek, este jót kefélnek, aztán morcosan ébrednek. Iskolába jártak, cigiztek a WC-ben, söröztek a haverokkal, drogoztak a dizsiben. Nincs ebben semmi elítélendő. A munkájuk pedig egy más téma, azért lehet őket utálni.

Eddig ennyi, a későbbiekben pedig minden novellám alatt ott lesz egy ilyen kis leírás, ha valakit érdekelne.
Engem nem érdekel. De tényleg.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.