Jó napot kívánok, üdvözlöm! Ó, igazán nem probléma. Foglaljon helyet! Kávét? Remek, történetesen én is így iszom. Váljék egészségére! Belevágunk? Remek!

A miről? Hát, a fogalom létezik, így bizonyára a jelenség is létezik, de én nem hiszem, hogy létjogosultsága lenne. Hogy miért nem? Még csak nem is a lopásról, hanem arról van szó, hogy más kárára cselekszem azért, hogy nekem jó legyen. Így van, ez mezei bűncselekmény. Ezért nem értem a fogalom létezését. Biztos vannak, akik azért cselekednek így, mert különben éhen halnának. Attól még nem kevésbé elítélendő.
Tessék? Ne vicceljen! Emlékszem egy riportfilmre a régmúltból, amikor egy szegény család szegény férfitagját MAJDNEM börtönbe zárták, mert áramot lopott. A hátrányos helyzete egyértelmű, de miért is nem zárták börtönbe? A bűnözőkkel miért nem viselkedünk bűnözőkként?
Hogy én? Gondolom tudja, hogy sokszor jövők elő a saját példámmal, és anélkül is így tettem volna, hogy felhozza.

Nos, Ön volt már éhes? Most is az? Akkor az interjú után beül egy étterembe, jóllakik, fizet és távozik, igaz? Kínaiba? Szereti? Én még sosem próbáltam.
Látja, Én is voltam éhes. Csak velem előfordult, hogy nem tudtam enni, mert nem volt otthon étel. Van egy öcsém, tíz évvel fiatalabb nálam. Előfordult, hogy mikor hazajött az iskolából, sírt, mert nem hagytunk neki ételt. Szégyelltem magam emiatt, és kevéske spórolt pénzemből vettem neki egy tábla csokit, hogy kiengeszteljem. Mondtam neki, hogy ne haragudjon, hogy megettem. Pedig aznap egyikünk sem evett.
Valahol szerencsénk volt, mert jó környéken laktunk. Egyszer átmentünk a szomszédhoz... tessék? Igen, vidéken. Szóval átmentünk a szomszédhoz négyen, és nem kérdeztem. Adtak enni. Mind a négyünknek. Jó volt. Finom volt. Alig ment le a torkunkon. Szégyelltük magunkat. Mondták, hogy természetes, és őszinték is voltak, legalábbis azt hiszem. Nagyon szégyelltük magunkat, de akkor már harmadik napja nem ettünk, vagy csak alig. Volt olyan, hogy két sárgabarackkal a gyomromban feküdtem le aludni. Amikor pedig éjszaka hasmenésem volt tőle, fogalmam sincs, hogy mi távozott. De ez idő alatt egyszer sem, soha nem fordult meg a fejünkben az, hogy más kárán szerezzük meg az ételt. Mondhatta volna a szomszéd, hogy nem ad? Persze, hogy mondhatta volna. Akkor búslakodva hazamegyünk, vagy próbálkozunk a másik szomszédnál.

Dolgoztam feketén. Többször is. Mondta a srác, hogy nyolcszázas órabérért menjek vele, de nem jelent be. Mentem. Ha dolgoztam egy hétig, akkor volt negyvenezer forintom. A következő héten pedig az egész család ehetett. Mit ehetett? Tarját ettünk, és sört ittunk hozzá. Jó volt. Úgy éreztük, hogy mégis van Isten. Igen, katolikus vagyok.
Szégyelltem magam. Na igen, itt most az állam kárára cselekedtem. Írják a számlámra! De nem sérült emberi jog, vagy érzet. Volt egy ember, aki elégedett volt, mert jó szolgáltatást kapott. A srác, aki dolgoztatott, elégedett volt, mert jó munkát végeztem. Én is elégedett voltam, mert ettem. Jajj, ne legyen már ennyire közgáz! Abból az adóból mennyi embert lehetett volna etetni? Mondjuk a családomat! De nem kaptak enni, csak ha elmentem feketén dolgozni. Pedig akartam rendes állást. Kerestem. Jelentkeztem. Nem kellettem sehova. Nem-mondom-ki bevásárlóközpontba nem kellettem éjszakás rabszolgának. Érettségivel, tapasztalattal. Elvégeztem még egy iskolát. Volt szakmám. Nem kellettem azzal sem. Elvégeztem még egy iskolát. Diplomás lettem. Nem kellettem azzal sem. Aztán száz éve nem látott rokonoktól kölcsön kértem pénzt, mert külföldön tudtam munkát vállalni. Hollandiában, de biztosan tudja. Igen, beszélem a nyelvet. Szóval kértem kölcsön, hogy ki tudjak utazni. Kiutaztam. Volt jó állásom, és többet fizettem vissza mindenkinek. De szégyelltem magam. De ha nem adtak volna, akkor nem utazok ki. De nem loptam volna, vagy löktem volna félre másokat ezért.
Jól éltem kint. Nem csak enni tudtam, de a családomat tudtam támogatni itthon. Sőt, sportolhattam. Aztán két év múlva visszajöttem a Balatonra, kőgazdagon és romszálkásra gyúrva, és én voltam a király. Büszke voltam magamra. Elértem ezt. Senki nem szenvedett kárt.

Közben kapcsolatokat építettem. Megismertem valakit, beszélgettünk. Bemutatott valakinek, beszélgettünk. Ő is bemutatott valakinek, aki történetesen a külügyminiszter úr. Aki szintén bemutatott valakinek, aki éppenséggel a miniszterelnökünk. Így kaptam ezt a munkát. Mondták, hogy dolgozzam a Parlamentben. Jó fizetés, és csak beszélni kell. Jól tudok beszélni, és eladható az arcom. Csak beszéljek őszintén, ennyi lenne a dolgom. Belementem, és most itt vagyok. Jól élek. Milliós fizetésem van. Van két gyerekem, szép feleségem. A gyermekimnek mindent meg tudok adni. Jól tanulnak, jó társaságban vannak. Sportolnak. Olyan sportot, amit szeretnek. Tessék? Nyolc és tíz évesek. Egy fiú és egy lány. A fiam idősebb. Álmaik vannak, tudja? A fiam válogatott akar lenni, és az NHL-ben hokizni. A lányom ki akar jutni az olimpiára, mint tornász. Gerendán. Sokat nézi a TV-ben. Én pedig támogatom őket, mert azt csinálhatják, amit szeretnek. Irigylem őket ezért, és támogatom. De tudja, mit? Szégyellem magam. Azért, mert olyan munkát végzek, aminek szerintem nincs haszna. Rengeteg pénzért. A fele elég lenne. Tulajdonképpen elég is. De amikor gyárban dolgoztam, akkor tudtam, hogy ha meghúzom jól azt a két csavart, akkor valaki, aki a terméket használja, elégedett lesz. Azt fogja mondani, hogy hűha, milyen jó ez, milyen stabil, milyen jó munkát végeztek. És ez jó érzés. De odabent, a nagy teremben elmondom a magamét, aztán vagy lesz vele valami, vagy nem. Rendszerint nem lesz. Persze, ezért most lehet, hogy kirúgnak, a feleségem akkor dühös lesz. De hát azért fizet engem a nagy fehér főnök, hogy őszinte legyek. És szégyellem magam emiatt. Politikus lett belőlem. Kicsit elpuhultam, de jól élek. És szégyellem magam.

Sokan szeretnek amiatt, amiket mondok. A sajtó előszeretettel kapkodja fel és manipulálja a mondataimat. Sokan utálnak azért, amit mondok. Minden joguk megvan hozzá. Csak ne késeljenek meg az utcán.

Tudja, mi a legrosszabb? Azért utálnak, mert a politikust látják. Nem pedig az embert. És ezért is én szégyellem magam. Őszintén. Tudom, nem lenne rá okom, mégis. Pedig láthatja: én is ember vagyok. Akinek pedig ez nem tetszik, az tehet egy szívességet.
Az eredeti kérdés? Még mindig arról beszélünk. Mindezt, amit most elmondtam magának,  úgy tettem, hogy nem loptam, nem csaltam - na jó, azt a néhány alkalmat fekete munkával. A lényeg, hogy nem voltam soha bűnöző, és képes voltam arra, hogy önerőből, másokra is figyelve túléljek, sőt... jól éljek. Nyilván ez nem fog mindenkinek megadatni. Beszéltem az öcsémről ugye? Neki is van szép felesége, aki az első gyermekükkel várandós. Jó állása van. Jól él. Senki nem szenvedett kárt. Szóval igen, van megélhetési bűnözés. De az is bűnözés.

Parancsol? Na igen... ez jó! Igen, végül is, miért ne? Legyen ez egy vallomás. Maga most többet tudott meg rólam, mint a legtöbb barátom. Akik még mindig szeretnek, és még mindig a barátaim annak ellenére, hogy politikus vagyok. Azért, mert ők ismerik mögötte az embert. Aki valaha voltam, és aki - szerintük - még most is vagyok.

Jók az emberek, tudja? Nem gonoszak, nem rosszak. Esetenként gyengék. De nem rosszak.
Ők is csak emberek.
Ahogy maga is.
Mondja, nem éhes?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.