A teremben négyen voltak. Egyikük amerikai, a nagyvilági élet jólététől pocakosan. Egyikük Németországból való, akinek bajusza ápolt, ám hosszú haja szinte mindig rendezetlen. Ketten Magyarországról érkeztek. Egyikük szemüveges, erőteljes arcú úr, míg másikuk sokkal inkább hasonlított egy jóvágású színészre. Egyedül a fehér köpenyükön látszott, hogy valami összeköti őket, meg persze az, hogy mindegyikük kezében egy-egy pohár francia pezsgőt tartott. A pezsgősüveget épp most tette le a pocakos amerikai, akinek anyja születésekor a Robert nevet adta.

- Uraim! - szólalt most meg - Sikeresen befejeztük a munkát. A kísérlet minden bizonnyal sikeres lesz.
- Hol vannak a többiek? - kérdezte Leo, az egyik Magyar.
- Hazamentek. - válaszolt Robert - Én pedig úgy gondoltam, hogy a legtöbbet Önök hárman tették a projekt sikere érdekében.
Angolul beszéltek egymással, bár németül is tudtak mind.
- Siker... Nos.... Mi lenne, ha csak annyit mondanánk, hogy a szerkezet működőképes? - Albert, a német kérdése volt ez.
- Igaza van. Ez nem siker.
A színész külsejű most először szólalt meg:
- Meddig óhajtjuk még szorongatni ezeket a poharakat?
- Neked lenne kedved inni? - kérdezte Leo honfitársát.
- Nem azért lett kitöltve?
- Egyetértek - mondta Robert -  koccintsunk.
Összeérintették poharaikat. Mielőtt belekortyolt volna, Robert azt mondta:
- Uraim, ez a nap gyásznapként fog bevonulni a világ történelmébe.

Rita a fényképet nézegette, ami róla készült, közel fél éve. Nem igazán értette, nem tudta mire vélni az esetet.
- Szóval a megtorlást az én képem fogja tolmácsolni? - kérdezte.
- Pontosan. Pontosabban szeretnénk, hogy az Ön képe díszítse.
- Én nem szeretnék ilyet terhet....
- Milyen terhet? Ez csak egy fénykép. Nem maga fogja megnyomni a gombot!
- De ez akkor is... ez... ez borzasztó! Amire készülnek, az...!
- Ön látta Hawaii-t?
- Voltam már ott, igen.
- Látta mostanában, művésznő?
- Tudom, hogy mi történt, tábornok. Én is megdöbbentem, engem is felháborít, de akkor sem....
- Nézze, Ms. Hayworth, Én nem tartozok önnek beszámolási kötelezettséggel. Egyedül az elnöknek. Márpedig tőle kaptam közvetlen parancsot. Ugye, nem akar szembeszállni vele?
- Nem, dehogy is.
- Hát akkor megkérem, ne akadékoskodjék. Tekintse ezt megtiszteltetésnek.
- Megtisztelő, tábornok! Igazán megtisztel.

Tibbets ezredes, és a gépe már több, mint egy órája a levegőben voltak. A legénységből csak ketten tudták a gép eredeti célját. Rakományuk nehéz volt, ezért mentek lassabban. Bár a Boeing B-29 nagy gép volt, de ahhoz, hogy ilyen súlyt ilyen messzire elvigyen, még így is átalakításra szorult. A repülőt az ezredes édesanyja után Enola Gay-nek keresztelték.

Beértek a szárazföld fölé. Még negyed óra volt hátra a célig.
- Szerintem nem jó ötlet ez. - mondta a másodpilóta.
- Jó ötlet, vagy sem, parancsunk van. Végre kell hajtanunk.
- De ezredes...!
- Nincs semmilyen DE! Remélem, nem akar függelemsértésért és parancsmegtagadásért hadbíróság elé állni?!
- Tisztelettel uram, inkább állnék hadbíróság elé!
Az ezredes sóhajtott. A fiatal másodpilótája ugyan csak hírből hallotta a tesztek eredményeit, Ő viszont látta. Tudta, hogy mi vár a városra.
- Nézze, őrnagy, hadban állunk. Olyan dolgokat kell tennünk, amiket nem szeretünk. Mi pedig katonák vagyunk. Ugye, nem kell kioktatnom arról, hogy milyen egy jó katona?
- Nem, uram!
- Helyes.
Csendben voltak egy percig. Robert Lewis, a másodpilóta aztán megkérdezte:
- Vethetnék rá egy pillantást, ezredes?
- Ugye, nem akarja tönkretenni?
- Pilóta vagyok, nem fizikus. Még a végén felrobbantanám.
- Jól van. Addig én elvezetgetem a gépet.
A másodpilóta a raktérbe ment.
8 óra 10 perc volt ekkor.

Robert volt az utolsó, aki látta. Hosszú törzse volt, eleje tompa, a vége felé elkeskenyedve. Az oldalán a Little Boy felirat, az elején pedig egy fénykép egy igézően szép, barna hajú nőről. Robert jól ismerte az arcot: Rita Hayworth színésznő fényképe díszítette a bombát, de hogy miért, azt nem értette. Az áldozatok úgyse fogják látni.
Kiment a raktérből.
8:14

- Készen áll, őrnagy? - kérdezte Tibbits ezredes.
- Igen, uram.
- Helyes. Egy percen belül ott leszünk a város központja felett.
- Mi is a neve a városnak, uram? Mindig elfelejtem...
- Hiroshima. Nem nagy város, és itt biztosan nincsenek amerikai hadifoglyok.
- Értem, uram.
- Kioldom a bombát....3....2...1...
8:16

A Little Boy elhagyta a B-29-es bombakamráját, orra lebukott a földfelszín felé, és ahogy teljesen elvált a géptől, forogni kezdett.Az elején ott volt Rita fényképe, a belsejében pedig a felfoghatatlan pusztítást hordozó izotóp. Az oldalán pedig a felirat: Little Boy.
Egyre gyorsabban zuhant, ahogy a forgása is gyorsult. Valami, amit a szél vitt a maga útján, nekicsapódott, ám ez csak arra volt elég, hogy Rita állát és arcából egy darabot leszakítson.
Csupán másodpercek teltek el, talán egy perc, aztán a Little Boy földet ért Hiroshimában. A fénykép szemei talán még látták az úton sétáló embereket, ahogy fejüket felfelé fordítják, és szemüket árnyékolva figyelik a repülőgépet.
Aztán a fénykép elhamvadt.

A pilótafülkét vakító fény töltötte be. Tibbits ezredes visszanézett a városra, és nem hitte el, amit látott. A várost mintha valami földöntúli erő egy hatalmas körben porig rombolta volna, és a körnek a közepén egy óriási gomba nőtt ki, füstből.
- Odanézz! - mondta a másodpilóta.
Tibbits nem tudott válaszolni. A másodpilóta viszont még mondott valamit:
- Istenem! Mit tettünk?

30 év telt el. Audrey és Rita Afrikában voltak, és ételt osztottak. Nem túl régen lettek barátnők, talán három éve. Színészi pályafutásuk véget ért, Audrey pedig lelkesen végezte munkáját, mint az UNICEF utazó nagykövete. Rita tavaly nyáron csatlakozott hozzá, augusztusban.
- Tetszik nekem ez a munka. - mondta Rita.
- Igen. Olyan hálásak. A gyerekek a legjobbak. - válaszolt Audrey
- Igen - nevetett Rita - és olyan aranyosak, mikor azt a cigizős képedet akarják dedikáltatni. Az a kép az egész világon legendás lett.
- Pedig rólad sokkal szebb fotók készültek. Ott van mondjuk az, amikor abban a merész dekoltázsban előredőlsz és az a csoda harisnya van rajtad, hát attól még én is elalélok.
- Az már régen volt, drágám. Azért megöregedtünk már.
- De azért voltunk fiatalok és bolondok.
- De mennyire, hogy voltunk. Nézd csak a kissrácot, aki ott jön! Fogadjunk, hogy a Te képed van a kezében.
De nem Audrey volt a képen, hanem Rita, fiatalon, igézően szépen mosolyog. Barna hajába egy apró dísz van tűzve.
Rita felpattant. Újra látta a képet, ami százezrek halálának volt szemtanúja.
Berohant a sátrába. Audrey utána.
- Drágám, mi történt? Mi a baj? - kérdezte Ritát.
- Az a fénykép szörnyű. - csak ennyit tudott válaszolni.
- Ez a bajod? - kérdezte Audrey. - Egy rossz fénykép?
- Oh, ha tudnád... szóval csak rossz emlékek fűződnek hozzá. Szörnyűek.
- Értem, ha nem akarsz róla beszélni. Elhajtom a srácot egy adaggal, aztán gyere ki, jó?
- Jó.

Augusztus 6-án Rita hazament.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Megjegyzések:

Nos, most először vetemedtem arra, hogy olyasmiről írjak, ami valós volt. Mivel utálok kutatómunkát végezni, így egy csomó minden valószínűleg hibás, de legalábbis történelmi szempontból nem pontos.
1.: Fogalmam sincs arról, hogy Robert Oppenheimer, Teller Ede, Szilárd Leo és Albert Einstein találkoztak-e így négyesben valaha is. Én nem fogadnék rá. Az pedig, hogy az atombomba feltalálásakor pezsgőztek, valószínűleg sületlen marhaság. Viszont valaki valamelyik nukleáris kísérlet után egész biztosan kimondta ezt a mondatot: "Ez a nap gyásznapként fog bevonulni a történelembe."

2.: Az, hogy Rita Hayworth tudott-e arról, hogy a Hiroshimának szánt bombán az Ő fényképe fog díszelegni, nem tudom. Valószínű, hogy csak utólag tudta meg. Én biztos, hogy nem közöltem volna vele. Az pedig, hogy milyen lelki hatások érték később emiatt, hát ebbe bele sem merek gondolni. Feltéve persze, hogy megtudta-e valaha.

3.: Tibbits ezredes valós, ahogy Robert Lewis másodpilóta is, sőt, az is, hogy csak ők ketten tudták az igazi célját az Enola Gay-nek. Viszont arról semmit nem találtam, pontosabban nem is kerestem semmit arról, hogy Robert Lewis őrnagy, vagy egyáltalán katona volt-e. Azt pedig sosem mondta ki, hogy "Istenem! Mit tettünk?"
Ezt csak lejegyezte a naplójába.
Továbbá arról sincs tudomásom, hogy Tibbits ezredes jelen volt-e bármelyik atomkísérletnél.

4.: Abban egészen biztos vagyok, hogy Audrey Hepburn és Rita Hayworth ismerték egymást, de hogy együtt humanitáriuskodtak Afrikban, arról dunsztom sincs. Csak találgattam, hiszen Audrey a hetvenes években már lelkes aktivista volt, és azért döntöttem mellette, mert ez pont kapóra jött a történet szempontjából, másrészt pedig a mai napig szerelmes vagyok abba a "cigizős képbe", ami a Római vakáció c. film védjegye lett, és valóban legendává nőtte ki magát. De akár még oszthattak is ételt közösen. Semmi nem zárja ki.

Összefoglalva egyetértek magammal abban, hogy amit most írtam, pár embernél ki fogja verni a biztosítékot, hogy mennyire lerágott csont ez a dolog, és hogy milyen összecsapott az egész, meg minden, és ezekben igazatok is lesz. Viszont ez nem változtat azon a tényen, hogy valami perverz beteg állat felragasztotta Rita Hayworth fényképét arra a bombára, amely közvetlenül, vagy közvetetten negyedmillió ember halálát okozta. Szerintem ez nem normális dolog.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.