Nos, megérkezett az új írás. Csak remélni tudom, hogy lesz folytatása, mert igazából már most utálom a sztorit, de azért így magában is elég jó.
Lehetséges folytatások forgatókönyvét kérem. :) Köszi

Lőrinc a sátrában ült és vízipipázott. Este már nem szívesen csinált semmit, és a semmittevésnek ez az arab formája nagyon tetszett neki. Bár bérelt munkásai még javában dolgoztak, Krisz is a terepen nyüzsgött, ő úgy érezte, hogy az ásatás vezetőjeként nem muszáj mindig kint téblábolnia, hanem egyszer-egyszer pihenhet is, miközben kiadja az utasításokat. Ma már úgysem számított semmire, valószínűleg nem is fognak találni semmit egész héten. A legutóbbi izgalmas dolog három hete volt, mikor egy több századosnak hitt kamrában találtak egy sörösdobozt.

Ennek ellenére meggyőződése volt, hogy jó helyen vannak, minden utalás erre a helyre utalt, és bármit is fognak találni, az megérte a több hónap itt töltött időt, meg a rengeteg pénzt, amit össze kellett kunyerálnia mindenféle kultúrsznoboktól. Majd a szabadalmi díjakból kifizeti. Csak találjanak valamit a következő egy hónapban.

Krisz lépett be a sátorba, oldalán az egyik arab munkással.
- Hé, Law, ez a melós mondani akar valamit. – mondta Krisz.
- Krisz, kértem már párszor, hogy ne szólíts így.
- Miért, olyan jól hangzik!?
- Azért, mert utálom!
- Jólvanna… Na, ez az ember szeretne mondani valamit. Elmondta nekem is, de hablatynak tűnik. Valami átok, meg mondás, meg szellemek.
- Minden ásatásnak megvan a maga babonása, te is tudod.
- Na, igen. Csak a többi munkás nem akar tovább dolgozni. Azt mondják, eddig voltak hajlandóak ásni, most pedig kérik a pénzüket és adios!
- És ez a tag?
- Ő képviseli az arabokat.
- Jólvan. Fordíts!

Lőrinc nem tudott arabul. Tizenhét nyelvet beszél, de az arab valamiért mindig kimaradt. Még azt az idióta kantonit is megtanulta, pedig ritka felesleges nyelvjárás. De arabul nem tudott, ezért Krisz tolmácsolt.

• Na, jó. Meséld el nekem, miért akarjátok abbahagyni a munkát! – kérdezte Lőrinc. Krisz lefordította.

• Nagy oka van annak, uram! Ezen a területen átok ül. A kamrát, amit kerestek, az egyiptomi fáraók átka védi.

• Tudnod kéne, hogy a fáraók átka csak egyszerű, korabeli kémia. Nincs benne boszorkányság. – mondta Lőrinc.

• Nem csak az egyiptomiak. Allah átkozta meg ezt a földet. Allah mindent lát! – mondta az arab.

• Mindent lát, ugye? Azt persze nem látja, mikor a pincében isszátok a rumot! – válaszolt Lőrinc. Krisz mosolygott, és fordított. Az arab láthatóan megsértődött.

• Nevess, ha akarsz, hitetlen! A pénzed, meg az italod jó, de lelked rossz. Allah büntetése lesújt majd rád.

• Hogyne. Nos, ismerve titeket, meg a hiteteket, bizonyára van az a pénz, amiért még egy hónapig folytassátok a munkát.

• Nem értesz, uram! Ha tovább folytatjuk a munkát, napokon belül elérjük az átok forrását.

Lőrinc és Krisz összenéztek. Ilyen közel járnának?

• Mi a neved? – kérdezte Lőrinc.

• Juszuf, uram!

• Nos, Juszuf, mióta élsz itt?

• Gyermekkorom óta, uram. A családom századok óta itt él.

• Ühüm, és honnan tudsz az átokról, meg a kamráról?

• Apám mesélte. Ahogy neki az ő apja.

• Remek. Mondj valamit erről az átokról.

• Be lehet menni a kamrába, uram! Nincs tiltva. De aki bármit kihoz, azt megöli a kamra őrzője. – mondta Juszuf, aztán mondott egy verset, amit Lőrinc is értett… legalábbis úgy gondolta. Kriszre nézett.

• Erről miért nem szóltál? – kérdezte Lőrinc.

• Mert nem tudtam róla. Nekem ezt nem mondta.

• Juszuf! Le tudod írni azt, amit az előbb mondtál? – kérdezte Lőrinc. Az arab válaszolt Krisznek, aki azonnal mondott még valamit arabul. Majd Krisz fordított.

• Azt mondta, hogy ezt rajzolni kell, de le tudja írni latin betűkkel is.

• És azt tudja, hogy mit jelent? – kérdezte Lőrinc. Krisz megkérdezte.

• Nem, uram! Ez olyan nyelv, amit senki nem ért meg már sok ezer éve. Azoknak a nyelve, akik itt éltek, és megépítették a kamrát.

Lőrinc és Krisz ismét egymásra néztek. A tizenkilenc év, mit együtt dolgoztak, megtanította őket szavak nélkül beszélni. Krisz megkérte Juszufot, hogy írja le a verset. Az arab papírt fogott, majd rajzolni kezdett.

• Figyelj, Juszuf! – mondta közben Lőrinc – folytatnotok kell a munkát.

• Nem lehet, uram! Ha akarsz, áss tovább, de egyedül!

A régész megtanulta már kezelni a muzulmán arabokat. Allahtól jobban csak egy dologtól féltek. Ha nem kell nekik a pénz, akkor kapnak mást.

Juszuf befejezte a rajzot, még latin betűkkel is leírta, majd ránézett Lőrincre, de a férfi szeme helyett egy beretta csövébe kellett belenéznie.

• Juszuf, barátom! Ha nem folytatjátok a munkát, először keresztüllőlek téged, aztán kinevezek egy másik arab vezetőt. Ha ők sem folytatják, sorba lelövöm őket. Allah tényleg azt akarja, hogy az életetek adjátok? – kérdezte Lőrinc, a pisztoly csövét Juszuf fejének szegezve. Az arab nem válaszolt.

• Lőrinc, használtad azt egyáltalán valaha? – kérdezte Krisz.

• Most vettem elő harmadjára. Sosem sütöttem még el. De ezt ő nem tudja – válaszolt Lőrinc.

• Töltve van egyáltalán?

• Nem tudom. Próbáljuk ki. – majd Lőrinc, látva az arab habozását, ellőtt annak füle mellett, kedves kis lyukat faragva a sátor oldalára.

Juszuf biztosította őket a munka folytatásáról.

Krisz és Lőrinc a Juszuf által papírra vetett rajz és írás fölött görnyedt. Láttak már hasonló írásmódot és nyelvet, de mégsem hasonlított semmire.

• Nézd! – mutatott Krisz az egyik jelre – Ez itt akkád. Vagyis arra hasonlít.

• Ez pedig itt – mutatott Lőrinc egy másikra – szintén akkádnak tűnik. Ezt itt viszont hettitának. Vagy egyiptominak.

• Szerintem egyiptomi. – mondta Krisz – Ez itt hettita ékírás. Ez pedig akkád.

• Ez itt viszont – mondta Lőrinc egy újabb részt mutatva – mintha a kettő keveréke lenne.

• Szóval van egy írásunk, ami félig akkád-hettita ékírás, félig pedig egyiptomi-hettita hieroglifa.

• Inkább azt mondanám, hogy harmadrészt akkád-hettita keverék, harmadrészt egyiptomi-hettita hieroglifa, harmadrészt pedig akkád-egyiptomi keverék.

• De miért itt? Egyik nép sem járt errefelé soha.

• Inkább csak nem tudunk róla. A hettiták, a sumérok és az egyiptomiak is nagy vándorok voltak. Olvastad a Folyó istenét?

• Azért, mert az egyiptomiak délre menekültek a hükszoszok elől, még nem igazol.

• Igaz. Van itt más kérdés is. Amit keresünk, az nagyjából a nyolcadik századra tehető. Most pedig három olyan nyelv jött elő egy szövegen belül, amiknek a kétharmadát nem beszélik több, mint 3000 éve. Tekintve, hogy ez itt egy keveréknyelv, lehet, hogy még régebbi. Talán még régebbi a kamra, mint hittük. Sőt, régebbi, mint az eddig ismert ókori civilizációk.

• Elég optimista elmélet. Ha igazad van, a világtörténelem legnagyobb felfedezését tehetjük. De ne felejtsd el, hogy egy babonás arab melós szavaira építesz.

• Milyen igaz – mosolygott Lőrinc – előbb ássuk ki, aztán majd a talált dolgok alapján ítélkezünk.

• Jó. Ássuk ki!

Kiásták.

Két nappal később Juszuf hívta Lőrincet, mert pár munkás talált valamit. Lőrinc és Krisz egyaránt ledöbbentek.
Beton. Kb. négy méter átmérőjű betonkorong a földben, rajta az akkád-hettita-egyiptomi írással.

• Ez most vagy egy gigászi vicc, vagy tényleg egy 1200 éves betontömböt találtunk. – mondta Krisz.

Lőrinc lehajolt, hogy megemelje (tudta, hogy képtelenség, de szokássá vált), majd mikor megmarkolta a korong szélét, abból egy tekintélyes darab letört. Megfogta, megemelte.

• Sokkal könnyebb, mint amilyennek lennie kéne. Talán nem is beton, hanem valami kezdetleges kötőanyag. Cement nincs benne, az tuti.

• Jó, akkor emeljük ki!

• De úgy emeljük ki, hogy az írás a közepén ép maradjon. Ez az első felfedezés, katalogizálni kell, másolatot csinálni, satöbbi.

• Oké – válaszolt az asszisztens, és kiadta az utasításokat az araboknak.

Legalább három óra volt, mire sikerült egy daruval és speciális hámmal kiemelni a tömb fontos részét. A helyén egy sötét lyuk tátongott. Lőrinc egy kézi reflektorral bevilágított.

• Nincs odalent semmi, csak néhány skorpió és kígyótetem. Látok… látok egy ajtót, ami nyugat felé indul el. Adjatok egy gyertyát!

Krisz adott egyet. Meggyújtották, majd madzag és tálca segítségével elkezdték leereszteni. A gyertya szép egyenletesen égett egészen a kamra padlójáig.

• Ezek szerint nincs lent sem szén-dioxid, sem metán.

• Vicces is lenne a metángáz. Tutira lepörkölte volna a szemöldököd. Hát a gombával mi van? – kérdezte Krisz. Lőrinc belehajolt a lyukba és mély levegőt vett.

• Úristen, ember, hülyevagy?! – kiáltott Krisz.

• Tiszta, nem érzem a szagát.

• Igen, és ha véletlenül érezted volna, már röpíthetnénk is Rijádba! Legyél észnél ember! Ez nem játék.

• Itt vagytok mellettem, mi bajom történt volna? Ha megérzem, azonnal szólok, kórházba visztek, lezárjátok ezt a lukat, és szünetel az ásatás, amíg fel nem épülök. Na, menjük le.

• Bolond vagy!

Ketten, és még két arab munkás kötélen leereszkedtek, majd egy létrát támasztottak a lyuk oldalához. A kamra kicsivel volt nagyobb, mint a betonlap átmérője, kocka alakú, az egyik oldalán egy ajtó, ami után szűk folyosó következett. Lőrinc meggyújtott egy fáklyát, amit lent talált, Krisz inkább az elemlámpával világított. Elindultak befelé.

• Szerinted mit találunk? – kérdezte Krisz.

• Őszintén? Semmit. Egy öreg arabnak a borospincéjét. De hogy sírkamrát nem, az biztos. Az pedig, hogy hétezer éves leleteket találjunk, teljességgel ki van zárva.

• Szerintem viszont itt vagyunk életünk felfedezésének kapujában. Vagy inkább a történelem egyik legnagyobb felfedezésének kapujában.

• Nem hinném. Átverés az egész. Nem mondom, hogy az egész kutatásom csőd, de hogy valaki nagyon ráért velem kicseszni, abban biztos vagyok.

• Hagyd már! Nézzünk körül!

Végighaladtak a folyosón, és egy újabb üres kamrába értek, de ez nem folyosóval folytatódott, hanem lépcsővel. Az első, amit találtak, egy bronztükör volt.

• Na, ehhez mit szólsz? Állványos homorú bronztükör, az egyiptomiak első időszakából. Ráadásul a Nefúd-sivatag közepén!

• Látom, de miért itt? Talán… fölöttünk is ki lehet jutni?

Krisz felfelé világított a zseblámpával.

• Nem, itt nem lehet. Viszont akkor… Juszuf!

Krisz magyarázott valamit Juszufnak, aki visszarohant a folyosón. Egy percig egymásnak kiabáltak arabul, majd Krisz igazított a bronztükrön, és a kamra egyszerre megtelt fénnyel.

• Korabeli fénytechnika. Ezek szerint nem vettünk észre az előző kamrában egy másik tükröt.

• Fénysokszorosítás. A tükör csodálatos találmány. Lemegyünk a lépcsőn?

• Csak utánad, Law!

• Bekaphatod!

Lent pedig életük, de valószínűleg a történelem legnagyobb felfedezése várta őket. Évek kellenek majd ahhoz, hogy minden egyes darabot katalogizáljanak. Nem csak ősi hettita, sumér és egyiptomi tárgyak, hanem Nagy Sándor eltűnt kincsei, babilóniai, perzsa, görög, római tárgyak, az ősi arab világ eltűnt emlékei a civilizáció hajnalától egészen a nyolcadik századig.

• Több pénzre lesz szükségünk. – mondta Krisz végignézve az óriási termen.

• Azt hiszem, az most már nem lesz akadály.

• De a tárgyi kincsek mellett bebizonyíthatunk valamit, amire eddig senki sem gondolt.

• Vagyis?

• A sumér, a hettita és az egyiptomi civilizációk valaha egy nép voltak. Legalábbis minden jel arra mutat.

• Több pénz kell…

Öt hónappal az ásatás befejezése után Lőrinc az otthonában folytatta a munkát. A mérhetetlen kincs mérhetetlen gazdagságot hozott, nem beszélve arról, hogy több évre munkát biztosított neki az ásatás. Tizedére nem számított annak, amit találtak.

Az egyik legrégebbi darab egy rézből készült olajlámpa volt. Apró tárgy, egyszerű réz az egész, csoda, hogy az idő vas foga nem pusztította el teljesen. A kormeghatározás kb. 9000 évesnek ítélte. Hihetetlen. Sőt, csoda.

Lőrinc kézbe vette az olajlámpát, forgatta, nézegette. Az oldalán sumér ékírás szerepelt, de nem tudta rendesen elolvasni. Elővett egy apró kést, hogy a résekbe rakódott, ezer éves koszt kipiszkálja, majd tíz perc küzdelem után a kezével próbálta ledörgölni. Az írás nem sumér volt, hanem az az akkád-hettita-egyiptomi keverék, amivel Juszuf ismertette meg őket, sőt, szinte teljesen ugyanaz a szöveg volt.
„A gyémántot csak a gyémánt képes formálni.”

Semmi átok, semmi áldás, csak egy közhely, ami viszont meglepő, hogy mindezt legalább öt évezreddel az előtt írták rá, hogy a gyémántot csiszolni kezdték volna.

Csöngettek. Lőrinc először az ablakhoz sétált, hogy megnézze, ki keresi, bár túl sok emberről nem tudott, aki ismeri ezt a házat. A kapu előtt jól öltözött, negyvenes férfi állt, és várta, hogy a házigazda kimenjen. Egy pillanatig Lőrinc felé tekintett, sőt, szinte a szemébe nézett, majd tovább figyelte az ajtót, mint aki nem tudja, hogy az ablakból figyelik. Lőrinc kiment.

• Jó napot! – köszönt Lőrinc.

• Jó napot! Szabó Lőrinc?

• Én vagyok. Mit tehetek önért?

• Az én nevem Al-Jhazmullah Ali. Egy régiség miatt keresem.

• Milyen jól beszéli a nyelvünket.

• Köszönöm. Gyermekkorom óta itt élek. Bemehetek.

• Nem. Milyen régiséget keres?

• Egy régi, réz olajlámpás, amit nem rég talált egy Nefúd-sivatagi ásatáson.

• Az a lámpás még nem került bemutatásra. Még nem is katalogizáltuk. Mégis honnan tud róla?

• Az a lámpás az enyém.

Lőrinc elnevette magát.

• Az a lámpás legalább ezer éve a föld alatt van. Nem hinném, hogy bárki rendelkezne a tulajdonjogával.

• Hmm… rendben. Akkor viszont szeretném megvenni öntől.

• Ezzel is kezdhette volna. Na, jöjjön be!

A házban Lőrinc puszta udvariasságból megkínálta kávéval a vendégét.

• Ah, köszönöm. Ezer éve nem ittam kávét.

• Váljék egészségére! Nos, erről a lámpáról volna szó? – kérdezte Lőrinc, kezébe véve a félig-meddig megtisztított olajlámpást.

• Oh, igen, ez az.

• Nehezen hiszem el, hogy megismer valami olyasmit, amit senki nem látott ezer éve rajtam kívül.

• Nyilván azt is nehezen hiszi el, hogy tényleg ezer éve ittam utoljára kávét.

Lőrinc felhúzta a szemöldökét.

• Azt akarja mondani, hogy ön rejtette el a lámpást abban a kamrában?

• Nem. Azt akarom mondani, hogy mindig is az enyém volt a lámpás. Allah készítette és bízta rám tízezer éve.

• Aha. Teljesen hihető. Mást is felismer?

• Ami azt illeti. Az a szőnyeg nagyon ismerős. – mutatott a egy szintén a kamrában talált perzsa szőnyegre.

• Ó, talán maga szőtte?

• Higgye el, nem viccelek. Az a szőnyeg príma, nagyon… jól kiszolgálja a gazdáját.

• Bizonyára… Na, mondja inkább, hogy mit adna a lámpásért!

• Mit kér érte? Ahogy látom, pénzzel nem nagyon tudom meggyőzni. Ez a holmi, ami ebben a szobában van, egy vagyont ér.

• Ezzel azt akarja mondani, hogy nem tudja kifizetni?

• Azt akarja mondani, hogy tévedek? – kérdezett vissza Ali.

• Nem, nem téved. Tényleg nincs szükségem pénzre.

• Hát akkor mit kér? Bármit kívánhat. Na jó, bármit azért nem, például nem gyilkolok meg senkit. Vagy nem támasztok fel halottakat.

• Tudja, mit? Mindig akartam magamnak egy hibrid Lexust, ötajtós, full extrás kivitelben, ezüst, metál színben.

• Rendben – mondta Ali – kívánságod számomra parancs.

Ismét csöngettek. Lőrinc kinézett, és leesett az álla. Kiment.

Fiatal, huszon-egynéhány éves fiú üdvözölte.

• Hello, uram! Meghoztam a járgányt! Szép darab, nem mondom!

A fiú mögött pedig egy autószállító tréleren ott állt az ötajtós, ezüst metál színű, hibrid Lexus full extrás kivitelben.

• Mégis ki a franc maga? – kiabált rá Lőrinc a vendégére.

• Al-Jhazmullah Ali. Már mondtam.

• És mégis hogy a pokolba kerül ide ez a járgány?

• Talán nem ezt kívánta?

• Maga…?

• Igen. Én vagyok a lámpás szelleme. Még van két kívánságod.

• Mióta tegeződünk? – kérdezte Lőrinc, mert a döbbenettől semmi más nem jutott eszébe. Ali mosolygott.

• Bocsánat. Mindig is tegeztem a gazdáimat, és csak ez az agyonhajszolt huszonegyedik század az első, ahol ilyen túlértékelt a társasági norma.

• Jó. Szóval én vagyok a gazdád?

• Milyen éles esze van. Nos, biztosan hallottad már a történetet. Három kívánság, ebből egyet már ellőttél.

• Héhéhé! – kiabált Lőrinc – Én eddig tudtam, hogy kívánni lehet. Három kívánságom van, mert nem szóltál előbb!

• Milyen hamar beleélted magad. Nos, próbáltam elmondani, de az eddig tanúsított végtelen szkepticizmusod megakadályozott. Nem hiszel a mondákban, nem hiszel a csodákban, legendákban. Nincs fantáziád. Valószínűleg a szőnyeg is ezért nem moccant eddig. – mutatott a szellem Lőrinc háta mögé. Lőrinc hátranézett, majd felkiáltott és a székével együtt hanyatt esett.

A szőnyeg úgy fél méterrel a föld felett lebegett, könnyedén és látszólag teljesen természetesen.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.