"Micsoda egy taknyos kölyök!" Jól emlékszem, hogy ezt mondta, amikor először találkoztunk. Huszonkettő voltam, egyetemista és épp elmentettem egy ezrest az ösztöndíjamból, hogy megigyak két sört a helyi krimóban. Ez az arc pedig ott ült, ahol az utóbbi húsz évben mindig, és kéretlen megjegyzésekkel illetett mindenkit, és történeteket mesélt.

Persze, ismertem a fajtáját, akkoriban már épp elég harmadosztályú kocsmát, vagy másodosztályú presszót - ahogy akkor neveztük - jártam meg ahhoz, hogy ne okozzon gondot csak úgy elengedni a fülem mellett a beszólást. Úgyhogy leültünk a haverokkal meginni a jól megérdemelt ászokunkat (páran sztellát kértek, sznobnak gondoltam őket), ez a forma pedig tovább boldogította a csapost.
Ez után rendszeresen jártunk vissza ugyanoda. Az ember mindig ugyanott üldögélt és szórakoztatta azokat, akik elég merészek, vagy ostobák voltak ahhoz, hogy leüljenek meghallgatni. Ráadásul még sportfogadási tippeket is adott, amik rendszerint bejöttek. Fogalmam sincs,hogy honnan tudta az eredményeket, mert látszólag egy kocsmában töltötte az életét, ahol nem volt TV, hogy sportot nézhessen. De úgy tűnt, egyszerre jártas vagy huszonöt különböző sportágban. Tippeket adott a vendégeknek, akik pedig úgy gondolták, hogy megjátsszák, azok nyertek is.
Ismerem a fajtáját. Ilyen öreg bútordarabok minden italmérésben vannak, ott ülnek a pultnál, és magyaráznak. Ha az ember elég korán megy ahhoz, hogy a delikvens ne legyen hullarészeg, még érdekességeket is hallhatunk. Persze, akadnak, akik már annyira elitták a maradék agyukat is, hogy 24/7 részegek, és két összefüggő mondatot nem lehet belőlük kihámozni. Na, ez a tag nem ilyen volt. Ha korán léptem be (és megesett, hogy a reggel tízes órám előtt beugrottam egy kis közérzetért), akkor szálegyenes volt, jól fésült és értelmes beszélgetést folytatott a röplabdáról, cselgáncsról, vagy bármilyen sportról, amit emberek nagyjából telibe leszarnak.
Az is kiderült ám, hogy miért! Ha a fociról kezdett volna beszélni, az egész heves vitába torkollt volna, mert hát a focihoz mindenki ért,  és mindenki egy kicsit jobban.
Elég az hozzá, hogy minden ilyen történetet egy fogadási tippel zárt. Egyszer én is fogadtam a tippjére, a londoni olimpián, méghozzá cselgáncsra. Akkoriban imádtam Joó Abigélt, találkozgattunk esetenként. A bútordarab azt mondta, hogy ötödik lesz, én meg úgy gondoltam, ez jó eredmény, és megtettem. Lássatok csodát, persze csalódott voltam a sérülése miatt, de bejött. Na, mindegy.

2014-ben bezárták a helyet. Valami ÁNTSZ ellenőrzés volt, és mikor odamentünk inni egy korsóval, csak egy lakat meg egy pecsét várt minket. Nagyon csalódott voltam. Szívemhez nőtt az egész hely, a zenegép, a csapos (kövér volt, de olyan jólesően kövér, nem egy zsíragyú fószer, hanem egy igényes férfi, aki elhízott), sőt, még az öreg bútordarab a furcsa hajával is. Vajon hová mehetett, miután lelakatolták a territóriumát?
Sehova. Elég prózai, de mikor fél év múlva a tulaj rendbe szedte a helyet, én voltam az első, aki a frissen megnyitott kocsmába belépett. Komolyan mondom, a szemem előtt vették le a lakatot és törték fel a pecsétet, és mikor kinyílt az ajtó, az első, akit megláttam, nem a csapos volt, hanem a jó öreg bútordarab, aki ott ül a pultnál. Persze, megismert ő is, és azonnal beszólt:
- Elkéstél! - mondta, én meg válaszoltam.
- Tudja, én nem egy krimóban élem az életem, nekem odakint is vannak dolgaim.
- Aha. Hogy sikerült a szakdolgozatod? Tegnap védted, nem igaz?
Lövésem nincs, hogy honnan tudta, de így volt. A friss diplomámat jöttem megünnepelni, mint általános edző, oly módon, hogy a kocsma minden tartalékával kitörlöm a megszerzett tudást. Persze, kérdőre vontam volna, de nem volt rá esélyem, mert emberünk felállt - először láttam ilyet - majd elbillegett a mellékhelyiség felé.
Én pedig úgy bekarmoltam, hogy szégyellek beszélni róla.

Volt munkám, volt családom, lettek gyerekeim. A presszóban való látogatásaim egyre inkább elmaradoztak, és már negyven felé jártam, mikor eljött értem az apokalipszis. A feleségem azonnal meghalt, a két lányom a kórházban veszítette életét, a fiam pedig három helyen eltört gerinccel még egy hónapig vegetált a baleset után. A vétkes sofőr részeg volt, mint a csap, de van igazság, ő sem élte túl. Persze, ilyenkor mindig a másik a vétkes, de a rendőrségi jegyzőkönyv ilyenkor szentírás. A lényeg az, hogy eléggé magam alatt voltam, és újra rendszeresen a kocsma látogatója lettem, a hajam hosszúra nőtt, és gyorsan szaporodtak az ősz szálak és a ráncok.
Az egyik ilyen látogatásom alkalmával ültem a pult mellett a korsómat szorongatva, mikor egy kéz nehezedett a vállamra.
- Sajnálom, ami a családoddal történt.
- Kösz, haver - válaszoltam. Az öreg bútordarab vissza tért a saját korsója szorongatásához, és akkor vettem észre, hogy egy percet sem öregedett húsz év alatt. A pult mögötti tükörben kezdtem el szemlélni, a fekete hajába sűrűn vegyült ősz szálakat, és az volt a benyomásom, hogy megállt az idő a testében.
Amikor pedig felnézett, és a tükrön keresztül a szemembe nézett, a világ nagyot fordult. Acélszürke szemek, fekete haj, amiben hirtelen szaporodtak az ősz hajszálak. Húsz éve itt ül, és történeteket mesél. Fogadási tippeket ad. Sok sporthoz ért, és minden tippje bejön. Nem néhány, nem a legtöbbje, hanem az összes. Mert ez a szakmája. Mert ő egy általános edző. Diplomás. Az alkoholizmusa pedig akkor kezdett végleg fészket verni benne, mikor a friss diplomáját megünnepelve borzalmasan berúgott. Soha senkinek nem is mesélt róla.

- Gyere velem. - mondta.
Nem nagyon tudtam mást csinálni, csak engedelmeskedtem.
Minden kocsmában van egy ajtó, amit senki nem tud, hogy hova nyílik. Lehet raktár, lehet rég befalazott díszelem, de mindig ott van. Ahhoz az ajtóhoz vezetett, és megmondta a frankót.
- Barátom, neked is megadatik. A te életed zátonyra futott, de nem kellett volna így lennie. Minden ilyen öreg bútordarab ugyanattól szenved. Nem léphetünk ki a kocsma ajtaján, senki nem vesz minket komolyan, de el kell érned, hogy helyes útra tereld magad. Ha átlépsz, nincs visszaút. 
- Mi van?
- Időutazás. Ezen az ajtón visszamehetsz minden alkalomra, amikor a fiatal éned - az én fiatal énem először belép ide. Beszéld le róla! Zavard el!
Nem kételkedtem, mert elég volt a szemébe néznem, és olyan volt, mintha egy tükörbe néznék. Én álltam magammal szemben, az öreg bútordarab, aki húsz év alatt egyetlen napot sem öregedett, én voltam, és ez mindig így volt. Talán ha egyszer, csak egyetlen egyszer belenéztem volna a szemébe.
- Te hány éves vagy?
- Negyvenkettő. Pont mint te.
- De húsz évvel ezelőtt...
- Igen, akkor is negyvenkettő voltam. Na, indulj. Unom a szöveged.
Ezzel kinyitotta az ajtót, és átlökött rajta. A csapos rezignáltan rám nézett, közölte, hogy már attól félt, meg sem érkezek, és egy sört tett az asztalra. Szóval leültem a pult sarkába, és belekortyoltam a korsó ászokba, amit mindig is ittam. Húsz év alatt megváltozott az íze, az biztos.
Most pedig itt ülök, én, az öreg bútordarab, és várom, hogy belépjek az ajtón. Nézd csak, itt jön. Te jó ég! Micsoda egy taknyos kölyök!

Biztosan Ti is ismeritek a fajtáját. Ott ül minden kocsma pultjánál, és soha nem mozdul. Múltkor sétáltunk a városban, és láttunk egy ilyen kétes kinézetű pubot, és felötlött bennem, hogy a Magyar kocsmakultúra mennyiben is különbözik az angoltól, és hogy itt nem igazán láthatunk ilyen öreg bútordarabokat, akiknek bérelt helyük van a pult mellett, és szinte mindig ott ülnek, mert nincs családjuk, vagy mert nem szeretnek otthon lenni, vagy bármilyen okból.
Persze, írhattam volna arról is, hogyan kényszerült egy ilyen öreg arra, hogy alkoholistaként egy kocsmában töltse a mindennapjait, de nem lenne benne semmi poén. Mind hallottunk már bántalmazó feleségről, anyósról, miegymásról, de időutazó alkoholistáról? Izgi volt az ötlet, úgyhogy nekiugrottam. Remélem, senkit nem sértek meg vele.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.