Adrienn, és a kislánya, a kis Rebeka útban voltak Adrienn testvéréhez. Az anyuka már tudta, hogy egy ilyen izgő-mozgó kislánnyal érdemes olyan helyre ülni, ahol elég nagy hely van a kislány izgő-mozgó lábainak. Ez a villamoson  csak a négyes helyeken lehetséges, vagyis ott, ahol két széksor egymással szembe van fordítva. Szerencsére nem ült senki velük szemben, egészen a Karolina úti megállóig, ahol egy fiatal, húszas évei közepén járó férfi felszállt, és leült a kislánnyal szemben lévő székben.
Rebekát ez persze nem zavarta.

- Anya! Mikor megyünk újra a Balatonra?
- Majd nyáron, szívem.
- És csinálunk megint bográcsosat? Ugye, csinálunk, és majd sütögessünk is, az olyan jó volt!
- Rendben, majd sütögetünk is.

A férfi, aki a kislánnyal szembe ült, szélesen mosolygott. Szétterült az arcán az az őszinte szeretet, amit szinte csak az ilyen kis gyermekek tudnak kiváltani az emberekből. A kislány folytatta a programok szervezését.

- De majd menjünk pecázni is, és és a zenészekhez is!
- Hát ha ott lesznek a zenészek, akkor majd megnézzük őket, jó?
- Jó!

A férfi ugyanazzal a széles mosollyal párosuló őszinte szeretettel megszólalt.

- Szereted a zenét?
- Igen! - felelte a kislány ugyanúgy mosolyogva. A férfi folytatta.
- Én is zenélek. - mondta, majd benyúlt a lábán lévő táskába, és Adrienn legnagyobb meglepetésére elővett egy apró triangulumot. Ránézett az asszonyra, és a szemében ott volt a kérdés: "Szabad?"
Adrienn bólintott, mire a férfi a kislány kezébe adta a hangszert. Rebeka szemében a hála csillogott.

- Megtanítalak játszani rajta, rendben? - kérdezte a férfi. Rebeka bólintott.
- Szuper! Na, akkor fogd meg a kis háromszöget itt... úúgy, és most ezzel a pálcával finoman üsd meg.

A kislány gyorsan beletanult, és rövid idő múlva már szépen csengő, szabályos ritmust ütött rajta. A férfi közben beszédbe elegyedett Adriennel.

- Milyen ennivaló kislánya van. Mennyi idős?
Adrienn büszkén felelt.
- Öt és fél éves.
- Van tehetsége a zenéhez...
- Ennyiből meg tudja állapítani?
- Higgyen nekem, értek hozzá... a ritmusérzékével semmi baj nincs, és nézze meg a kezét... olyan finom, szinte hangszerre termett.
- Nos, ha tényleg így gondolja, akkor megpróbáljuk. Rebi, szeretnél hangszeren játszani?

Rebeka felnézett a kis háromszög világából az anyjára és kék szemében áhítattal mondta:
- Igen! Igen, szeretnék! Hegedülhetek is? Vagy játszhatok azon a... azon a... zognorán?
- Zongorán! Hát persze. Keresünk egy jó tanárt és ő majd megtanít játszani rajta. Vagy esetleg....

Adrienn ránézett a férfira.
- Ön vállal tanítást?
- Sajnos nem. Túl elfoglalt vagyok mostanában a tanításhoz.
- Milyen kár. Pedig biztos ért hozzá...
- Igen, azt hiszem, tehetséges vagyok. Várj csak! - fordult a férfi Rebekához - tegyük most el a triangulumot, és játszunk piros pacsit... tudod, milyen játék a piros pacsi?
Rebeka megcsóválta a fejét, mire a férfi mosolyogva kezdte el tanítgatni a szabályokat.
- A zenélésen kívül mit csinál még? - kérdezte Adrienn, mert felkeltette a kedves férfi az érdeklődését.
- Hát... sokat sportolok. A sportlövészet az egyik kedvencem.
- Értem... Óh! - Adrienn felnevetett, mikor a kislánya egy hirtelen mozdulattal arcon vágta magát, és ő is nevetett.
- Van gyereke? - kérdezte újra a nő, bár szinte biztos volt a válaszban, látva a férfi érzékét a saját kislányához.
- Nincs. - válaszolt a férfi. - Volt menyasszonyom, de ő... elhagyott egy másik pasasért.
- Jajj, nagyon sajnálom.
- Ne sajnálja. Jól döntött, és én is úgy érzem, hogy jobb így.
- Értem. Ha így érzi, akkor nincs baj. Mivel foglalkozik?
- Nos, jelenleg egy országos hajtóvadászatban veszek részt... huh, de gyors vagy! Na, most én jövök! - mondta a férfi közben Rebekának, aki a piros pacsira is hamar ráérzett.
- Talán rendőr? - kérdezte Adrienn.
- Nem.
Adrienn egy pillanatig elakadt. Nézte a férfit, ahogy a lányával játszik, és a kislánynak hihetetlen módon csillogott a szeme.
- Akkor mégis hogyan lehet részese egy hajtóvadászatnak? - kérdezte a nő.
-Engem üldöznek... jajj, de gyors voltál. Na, Te jössz!
- Hogyan? Önt üldözik? De... miért?
- Fegyveres rablásért, kábítószer-kereskedelemért, és háromszoros gyilkosságért.
Adrienn nem hitte el, amit hallott. Képtelenség, hogy ez a kedves fickó, aki zenélni tanította a lányát, gyilkos legyen!
- Mármint - kérdezte a férfit - ezek a vádak ön ellen?
- Nem tudom, hogy mivel vádolnak. Ezek azok, amikről tudom, hogy elkövettem... jajj, most nem figyeltem, ez így nem ér! Na jó, Te jössz!
Adrienn sokkot kapott. Szinte érezte, hogy elsápad, de még mindig nem hitte el teljesen.

Gyilkos.

A férfi, aki a lányával játszik, tényleg gyilkos.
Adrienn hirtelen gondolkodni kezdett, hogy most mitévő legyen, leszálljon, fogja a lányát, és meneküljön?
Szerencsére a férfi előbb reagált.
-Bocsásson meg, de most le kell szállnom. Te pedig egy nagyon jó kislány vagy! Győzd meg Anyát, hogy vigyen el zongorázni! Csuda tehetség vagy!
Rebeka csak áhítattal bólogatott.
A férfi felállt, és köszönt.
- Örülök, hogy megismerhettem, további szép napot. Szia, kislány!
-Szia!

A férfi leszállt, Adrienn pedig a tovasikló villamosról nézte, hogy merre megy. A férfi a elment a kórház mellett, majd eltűnt a szeme elől. Rebeka megszólalt.
-Milyen aranyos bácsi volt!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.