Ezt az írást külön ajánlanám a Tankcsapda együttesnek, valamint Bayer Árpádnak, aki régen megismertetett azzal a dallal, ami ezt a novellát ihlette.
Azért sajnálom, hogy nem a Mi ötletünkből forgattak klippet.

A repülőtér állandó, éjszaka is folyamatos zúgása különösen rosszul esett annak a srácnak, aki a nyári melegben teljesen kiégett pusztaság közepén térdelt, és a felszálló gépeket figyelte.  A gépek a kifutópályáról mindig a feje fölött húztak el, Ő pedig mindegyiknek utánanézett. A kezét néha felemelte, hogy a napsütéstől védje a szemét, néha pedig hosszú, szőke hajának tincseit söpörte el az arcából.
Nem tudni, mióta térdelt ott, mikor végre indulásra szánta el magát. Egyik kezével letámaszkodott, majd ugyanazt a kezét meglepődve emelte fel. Egy kétszázas lapult a sárgára égett fűben. A fiú, arcán kissé cinikus, de mindenképpen őszinte félmosollyal felvette az érmét, megforgatta az ujjai közt, majd egy laza mozdulattal a levegőbe pöccintette, hogy ugyanolyan laza mozdulattal elkapja és zsebre rakja. Már volt értelme ma idejönni. Ez egy jó nap.

A fiút Lukácsnak hívják. A megjelenése révén fényes jövőt jósolt neki mindenki, aki látta, de ez már régen volt. Mostanra szétesett. Szőke haja csapzott, egy régi hajgumi egy részét összetartja, de már azt sem sokáig. Bakancsát, amit nyáron is hord, vastagon ellepte a por és a több hetes sár. Nadrágján folt, pólóján - amit már harmadik napja hord - tenyérnyi lyuk.

Hazaért kicsiny bérlakásába. Másfél szoba, ami valamikor ízlésesen volt berendezve, de a rendetlenség elfedte.
Ledobta a bakancsot, a hűtőből kivett egy üveg vizet, és alaposan meghúzta. Ez után odasétált az egyik szekrényhez, kihúzta az egyik felső fiókot, majd beledobta a kétszázast. A fiókban lapult még jó néhány pénzérme, pár bankjegy és halom kupon, jellemzően légitársaságok és utazási irodák logóival. Egy pár pillanatig nézte a fiókot - csak nézte - majd kicsit dühös, kicsit fásult mozdulattal visszalökte a helyére.
Újra a hűtőhöz ment, és kivette az utolsó doboz olcsó sört, kibontotta, majd leült apró, lakótelepi asztalához és elkortyolgatta csendben. A kiürült dobozt oda se nézve dobta a szemetes felé, bele is talált volna, csak a kipúposodó szemét miatt a földre hullott, két másik dobozt meg egy almacsutkát is magával rántva.
Újra a hűtő, most egy darab húst vett ki, majd a konyha egyik szekrényéből tépett pár falat kenyeret, és tányér nélkül elmajszolta. A morzsákat, amik nem a padlóra hullottak, lesöpörte a földre. Ránézett a mosatlan edényekre a mosogatóban, majd benézett a fürdőszobába, ahol a szennyes állt halmokban, és sóhajtott. Majd úgy döntött, hogy ennyi elég is itthon. Újra a fürdőszoba felé nézett, és azon gondolkodott, hogy megfürdik, mielőtt elindul, talán még másik pólót is vesz, már ha van tiszta, de úgy döntött, ráér este, vagy akár majd holnap. A dezodor is megteszi. Tiszta póló azért kéne.
Keresett egyet, magára kapta, felhúzta a surranóját, majd eszébe jutott, hogy a postát három napja nem nézte meg. Szerencsére semmi számla, csak egy újabb levél Tőle.
A boríték világoskék, a címzés és a feladó is gyöngybetűkkel, fekete tintával. A felső sarokban pedig egy pecsét, ami arról tanúskodott, hogy a levelet Virginiában adták fel.
Újra leült a kis asztalka mellé, felbontotta a levelet. Elolvasta, majd hanyag mozdulattal a szemetes felé dobta. Utánanézett, még látta, ahogy a földre hull. Majd megfogta a levelet, a leesett sörösdobozokat és a többi szemetet a földről, és az egészet belegyűrte a szemetesbe. Kihúzta a zsákot (erre még figyelt), csomót kötött rá, majd kivitte a lakás előtti konténerbe.
Visszaérve kezet mosott, megmosta a sírástól kipirult arcát, és már tudta, hogy ma is be fog rúgni. Csendben, ahogy eddig is. Pedig jól indult ez a nap. Hisz még egy kétszázast is talált.

Néha szokott Tőle levelet kapni. Ezekben a levelekben csak az írott kínzás kap szerepet: leírja, hogy milyen az élete az Államokban, hol járt, mit látott, mire gondolt, és ami különösen fájó: milyen ember a férje.
Két levelet megőrzött, az egyikre még válaszolt is, a többit kidobta.
Beért a kocsmába. Nem túl nagy helység, de kényelmes, fa pult, fölötte pedig egy felirat: "III. kategória"
Rendelt egy sört és egy olcsóbb vodkát. Lehajtotta a vodkát, kért még egyet, és nekiállt komótosan a sörének. A pultos rosszallóan nézett rá, majd megszólalt:
- Luke, ezt máris kiszámlázom, mert a múltkor is úgy kellett kizsebeljem belőled a fogyasztásod árát. Még egy sört kapsz, ha azt megittad, de többet már nem adok. Nincs kedvem megint hazavonszolni az alkesz segged!
Lukács sóhajtott, de megértette.
- Jól van, Főnök, két vodka és két sör. Máris kifizetem.
A pultnál még ült egy negyvenes, egész jól öltözött férfi, aki egy pohár bort méregetett maga előtt, valószínűleg azzal a céllal, hogy a közeljövőben elfogyassza. Most ránézett a fiúra.
- Luke? - kérdezte. Lukács oda se nézve válaszolt, miközben a pénztárcájában matatott.
- Így szólítanak az emberek. Lukács az igazi nevem.
- Áhh, értem. Szép név, kár, hogy olyan ritkán adják a gyerekeknek. Óh, ő a barátnője?
Lukács tárcájából kiesett egy fénykép Róla.
- Nem - válaszolt a fiú, majd összetépte a képet, a cafatokat pedig a zsebébe gyűrte.
- Óó, szóval ezért voltál a múltkor is tökrészeg?
- Mondja, muszáj nekem szövegelnie?
- Hát, az ökör iszik magában, nem igaz? És beszélni könnyű. Neked is könnyen menne.
- Nem hiszem. És mióta tegeződünk?
- Bocs. Ha átmegyünk egy másik helyre és meghívlak egy sörre, elmeséled a sztorit?
- Miért érdekli?
- Hát... talán azért, mert nem szívesen nézek egy fiatalembert, ahogy rommá veri az életét. Na, velem tartasz még egy sörre?
- Jó, nem bánom.
- Helyes. Józsi, a fiatalúr második sörét én állom!

A "másik hely" egy kategóriával feljebb jegyzett presszó volt, és mint ilyen, igényesebb, szellősebb, barátságosabb és drágább is volt. Szerencsére a jól öltözött férfi, aki egyszerűen Leviként mutatkozott be, fizetett. Kikért egy sört Lukácsnak, majd egy rosét magának, majd kérdezett.
- Szóval, elhagyott a lány?
- Úgy is mondhatjuk - válaszolt Lukács.
- Másik pasas, túl nagy elvárások, költözés, vagy egyszerű női szeszély?
- Hát... költözés. Igen, elköltözött.
- Miért nem mentél vele?
- USA.
- Ohh. Hát igen, oda nem csak úgy kiruccan az ember, főleg akkor, ha naponta issza seggrészegre magát egy harmadosztályú krimóban.
- Nem naponta.
- Mindegy. De azért még tartjátok a kapcsolatot, meg ilyesmi, nem? Szóval egy elköltözés még nem indok a teljes züllésre.
Lukács nyelve megeredt. Végre kiadta magából, ami hónapok óta kínozta.
- Szoktam tőle leveleket kapni. Először akkor kaptam, mikor beköltözött a lakásába, és leírta, hogy mennyire várja már, hogy én is ott legyek, és már berendezte a közös szobánkat is, és tud nekem munkát szerezni. Aztán pár hét múlva kaptam egy másik levelet, és... szóval írta, hogy teherbe esett egy pasastól és összeházasodnak, és bocsánatkérések. Azóta pedig folyamatosan jönnek a levelek, amiben írja, hogy neki milyen jó, és reméli, hogy én is jól vagyok, és fogalma sincs az ordas kurvának, hogy mit tett, és...
- Hé, öcskös, nyugodj le! Értem. Ez elég szívás.
- Nem tudom, hogy mit tegyek, és csak gépiesen élem az életem, és...
- Talán csinálj mást is.
- Mi?
- Csinálj valami mást. Gondolom, dolgozol valahol.
- Ja, hangtechnikus vagyok, meg másodállásban grafikus, miért?
- Mindegy, a lényeg, hogy melózol. A lényeg, hogy keress valami mást. Mármint nem kell munkahelyet váltani, vagy ilyesmi, csak foglald el magad. Kirándulj, meg ilyenek.
- Jó, de...
- Figyelj, nincs de! Mondok neked valamit: Ha napról napra élsz, akkor úgy csináld, hogy az előző napról nem hozol magaddal semmit, csak a tudást, amit megszereztél. Nap végén összegezd a napod, vond le a következtetéseket, és minden mást felejts el! Nem kellenek. Csak az kell, amit használni tudsz. Ha ezt követed, akkor holnap egy új nap vár. Érted?
- Igen, azt hiszem.
- Helyes. Még egy sört?

Hazaért, és a hallottakon gondolkodott. A pasas, aki kivallatta, adott neki egy névjegykártyát. Dr. Tompa Levente, pszichológus. Hívj fel, ha beszélgetni akarsz. Seggfej.
Sosem volt még ennyire elkeseredett. Szavak, mondatok keringtek a fejében, egyik a másik után, látszólagos rendszer nélkül.
"Alig várom, hogy te is idegyere, annyira csodálatos"
"Ne hozz magaddal semmit, csak a tudást."
"Kicsit ferde lett az éjszaka, és szóval gyermeket várok tőle."
"De tudod, hogy szerettelek, mindig szeretni foglak."
"Miért nem felejted már el azt a picsát?"
"Keress valami mást!"
"Holnap egy új nap vár"
Két kézzel elkezdte ütni a ruhásszekrényt. Láthatóan a szekrény egyáltalán nem szívta mellre, úgyhogy kinyitotta, majd letépte az ajtaját és keresztülhajította a szobán, alig elvétve egy állólámpát. Odarohant, majd a lámpát a TV-be dobta, a TV maradványait pedig módszeresen szétverte egy fiókkal. Mikor végzett, akkor pedig körülnézett, és újabb célpontot keresett.

A szobában sötét volt. Lukács az ágyon ült, haja csapzottan lógott az arcába, szeme helyén csak két fekete karika.
Holnap egy új nap vár. Ez járt a fejében, mikor abbahagyta a lakása elpusztítását. A bútorok nagy részét ripityára törte, könyvei mindenfelé hevertek a szobában. Két fiók csak, ami épen maradt. Az egyikben a Tőle kapott két levelet őrizte. Az egyik az, amelyikben elmondta, mennyire várja, a másikban pedig leírta, hogy teherbe esett. A másik fiókban a talált pénzek és utazási kuponok hevertek.
Lukács ránézett a pénzes fiókra. Mennyi lehet benne? Pár ezer forint? Talán tízezer? Tényleg abból akart Amerikába utazni?
Holnap rád új nap vár.
Felállt az ágyról, nagyot sóhajtott, haját hátrasimította. Megfordult, és végignézett a plafonról függő vékony kötélen, rajta a hurokkal. Valami cserkésztáborban tanulhatta, hogy kell ilyet kötni.
Bement a fürdőszobába. Végignézett a hetek óta rakódó dzsuván, amit azóta nem mosott fel, és a kádon, amit három napja nem használt. Ledobta ruháit, és megfürdött. Közben pedig elhatározta, hogy kitakarít.
Magára kapott néhány tiszta ruhát, letakarította bakancsát, majd kirántotta a fiókot, amiben a talált pénzeket gyűjtötte. Kivette, összeszámolta. Tizennégyezer forint. Kábé. Majd felmarkolta a kuponokat, és egy mozdulattal a kukába hajította őket. A fiókot pedig csak a rend kedvéért a szoba közepére dobta, és közben aprót nevetett. Most már úgyis mindegy. Majd összeszedi.
Bezárta az ajtót (talán hetek óta először, mikor elment otthonról), és nekiindult az estének.

A Rioba ment, ami régi osztálytársai törzshelye volt. Talán találkozik ismerőssel. A Rio egy egész jó, kulturált kis kávézó volt. Nem volt ismerős, de nem baj. Kért egy kólát, majd meggondolta magát, és inkább egy korsó Ászok mellett döntött. Majd hátat fordított a pultnak, és a termet kezdte vizsgálni. Észrevett három srácot, akik láthatóan jól érezték magukat, és azon gondolkodtak, hogy csocsózni mennek, de csak hárman vannak. Lukács megmarkolta a sörét, odament hozzájuk.
- Bocsi, srácok, hallom, csocsóznátok. Beszállnék én is, nem gond? Fizetem az egyik meccset.
- Persze, haver, gyere csak. Hogy hívnak?
- Lukács. Szólítsatok Luke-nak.
- Oké Luke! Lássuk, az Erő veled van-e.

Egész éjjel azt az egy sört itta. Új barátaival beszélgetett, szórakozott. Hajnalban betévedt egy régi osztálytársa is, vele is beszélt egy órácskát. Jó nap volt.
Lukácsra új nap virradt.

Három hónap múlva egy apró, de nagyon ízlésesen berendezett, tiszta, kellemes bérlakásba Lukács bevezette Hajnit, új barátnőjét. Miután beléptek az ajtón, a kis termetű szőke lány átölelte Lukács nyakát és megcsókolta. Láthatóan fülig szerelmes volt a fiúba, akinek hosszú, szőke haja könnyedén volt összefogva egy copfba.
- Kérsz valamit? - kérdezte a fiú. A lány nemet intett, és leült Lukács ágyára, kezével pedig magához hívta a fiút. Az mosolygott, és bezárta maga után az ajtót.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.