Egy májusi délelőttön látta meg először: ott volt a járdán a hét és a kilenc között. Nem nagyon értett hozzá, de a feje formájából és a hátán végighúzódó mintázatból azt tippelte, hogy talán viperával van dolga, bár nem hitte, hogy van olyan vipera, ami közel háromméteresre is megnő. Igaz, mivel a kígyó össze volt tekeredve, nem nagyon lehetett megállapítani a hosszát, de körülbelül háromméteresre taksálta. Szinte teljesen elfoglalta a betonjárdát az ápolt fakerítés és a szépre nyírt sövény között. Hiába, hisz Weinacht-ék mindig kínosan ügyeltek arra, hogy a portájuk rendes és tiszta legyen.

A terem csöndjét csak a napló lapjainak halk zörrenése törte meg, pedig huszonnyolc diáknak még a lélegzetvétele is hangos, ha az egyszerre történik. De most nem. Közelgett a nyári szünet, a diákok az év végi jegyük javításán dolgoznak, hiszen ez már számít a főiskolai felvételin is. Mindenki feszült csendben várja, vajon ő fog-e felelni?